Tünetek a táblán, így ismerd fel a napraforgó betegségeit
BRACT NECROSIS
Az elmúlt évek aszályos időszakaiban különösen figyelemre méltóvá vált az úgynevezett bract necrozis vagy magyar nevén csészelevél elhalás. Enyhébb esetben a tányér csészelevelei barnulni és elhalni kezdenek, súlyosabb esetben azonban a növény részben vagy teljes egészében terméketlen tányért képezhet. Eközben a növény többi része továbbra is zöld maradhat. A tünet kialakulásában a hőstressz és az aszály játszik fő szerepet, amelyek tápanyag-ellátási zavart idézhetnek elő. A kalcium megfelelő közreműködésének hiánya akadályozhatja a tányér termékenyülését és kiteljesedését.
bract necrosis
A bract necrosis kialakulásában a környezeti tényezők mellett a hibridek közötti érzékenységbeli különbségek is meghatározó szerepet játszanak. A vizsgálati tapasztalatok egyértelműen rámutatnak arra, hogy hasonló környezeti körülmények között is jelentős eltérések lehetnek az egyes hibridek fogékonyságában. Míg egyes genotípusoknál egyáltalán nem tapasztalható károsodás, addig más hibridek esetében a károsodás mértéke elérheti a 80%-ot is. Ez a jelentős különbség a 2022-es, 2025-ös és 2026-os megfigyelések során is megmutatkozott. A tapasztalatok alapján ezért olyan hibridek választása lehet fontos, amelyekről már rendelkezésre állnak korábbi, aszályos években szerzett tapasztalatok. A jelenség korábban elsősorban az Alföld aszályos térségeiben volt jellemző, 2026-ban azonban már az ország számos területén megfigyelték. A védekezés alapja a kiegyensúlyozott víz- és tápanyagellátás, különös tekintettel a megfelelő kalciumellátásra, az optimális vetésidő megválasztása a virágzás alatti hőstressz elkerülése érdekében, valamint a kevésbé érzékeny hibridek alkalmazása.
A napraforgó termesztése közben azért is érdemes fokozott figyelmet fordítani a betegségek felismerésére, mert a kultúra területe az elmúlt időszakban jelentősen növekedett. A korábbi mintegy 650 ezer hektárról napjainkra körülbelül 800 ezer hektárra nőtt. Az újonnan belépő termelők számára ezért különösen fontos lehet a növényvédelmi ismeretek bővítése és a tünetek pontos felismerése.
FÓMÁS ÉS DIAPORTÉS BETEGSÉGEK
A fómás és diaportés betegségek elsősorban a száron és a tányéron okoznak látható elváltozásokat. A diaportés (fomopszis) szárkorhadás esetében barna, halványbarna foltok jelenhetnek meg a levélnyél környezetében, amelyek könnyen összetéveszthetők a fómával. A két betegség tünetei azonban eltérnek. A fóma általában erőteljesebb, jobban körülhatárolt foltokat képez. A jelenlegi aszályos körülmények között ezek a kórokozók nem terjednek olyan mértékben, mint nedves és meleg időben, ráadásul több hibrid is jól tolerálja a megjelenésüket.
Diaportes szárfoltosság
A diaporte ugyanakkor a tányéron is okozhat károkat. Ilyenkor jellegzetes, háromszög vagy tortaszelet alakú bemélyedés alakulhat ki, amely később korhadni kezd. Ez közvetlenül befolyásolhatja a termés mennyiségét. A fóma súlyosabb esetben ennél komolyabb következményekkel is járhat. A levélnyél környezetében kialakuló foltok miatt a levelek elszáradhatnak és elhalhatnak, ami az asszimilációt, illetve kisebb mértékben a növény tápanyagellátását is hátrányosan érinti.
Súlyosabb fertőzés esetén a gyökér feletti szárrészen sötétbarna, jól körülhatárolt karima alakulhat ki. A szár elvékonyodik, romlik a tápanyagellátás, a növények fejlettsége elmaradhat, és a megdőlés kockázata is növekedhet. Mindkét betegség esetében a védekezés alapját a gombaölő szerrel csávázott vetőmag használata, valamint a kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás biztosítása jelenti. Fontos továbbá, hogy a napraforgó lehetőség szerint ne kerüljön az előző évben napraforgóval bevetett, fertőzött tábla közvetlen szomszédságába. A fertőzött növényi maradványok megfelelő kezelése, illetve a szármaradványok lebontásának elősegítése szintén hozzájárulhat a fertőzési források mennyiségének csökkentéséhez. A diaportés és fómás megbetegedések kockázatának mérséklésében kiemelt szerepe van a vetésváltásnak. Jelelntős fertőzöttség esetén indokolt lehet a napraforgó termesztése közötti időintervallum meghosszabbítása. A termesztés biztonságát tovább növelheti a kevésbé érzékeny, ellenállóbb hibrid választása.
RIZÓPUSZ
Más jellegű problémát jelent a rizópusz, amely elsősorban sebparazitaként viselkedik. A kórokozó fizikai sérüléseken, például rovar okozta seben vagy más sérülésen keresztül juthat be a tányérba. A fertőzött tányéron nedves rothadás vagy száraz korhadás alakulhat ki, jellegzetes szürkés micéliumtömeggel. Kezdetben vizenyős folt jelenik meg, majd a tányér és a nyaki rész barnulni, elhalni kezd.
A fertőzött növény alkoholos jellegű nedvet is kibocsáthat, ami vonzza a rovarokat. Súlyos fertőzés esetén a kaszatok fejletlenek maradhatnak, és akár az egész tányér terméketlenné válhat. A megelőző védekezés kiemelten fontos a növényi részek sérülésének, valamint a rovar- és madárkártétel megelőzése érdekében, amely szükség esetén engedélyezett fungicides technológia alkalmazásával és kevésbé érzékeny hibrid termesztésével egészíthető ki.
SZKLEROTÍNIA
A napraforgó egyik jelentős kórokozója a szklerotínia is. A betegség polifág, vagyis többféle növényfajt képes megbetegíteni, ezért a vetésváltás kialakításakor nemcsak magát a napraforgót, hanem az előtte és utána termesztett kultúrákat is figyelembe kell venni. Különösen a csapadékos vagy öntözött körülmények között indokolt a kórokozó jelenlétével számolni. A talajban található áttelelő képletek, a szkleróciumok akár nyolc-tíz évig is életképesek maradhatnak. Emiatt önmagában a napraforgó visszatérési idejének betartása sem feltétlenül elegendő, ha a kórokozó már jelen van a területen.
A szklerotíniával szemben teljes körű rezisztencia nem áll rendelkezésre, ugyanakkor vannak kevésbé fogékony fajták. A védekezésben ezért szerepet kaphat a fajtaválasztás, a megfelelő növényi sorrend és területválasztás, valamint a kémiai védekezés megfelelő időzítése.
PERONOSZPÓRAA peronoszpóra a jelenlegi száraz, aszályos időjárásban nem feltétlenül tartozik a legfontosabb problémák közé, öntözött vagy csapadékos körülmények között azonban nagyobb jelentősége lehet. A kórokozó talajból és vetőmagból egyaránt fertőzhet. Bár léteznek rezisztens fajták, a kórokozó genetikai változékonysága miatt újabb rezisztens patotípusok (a kórokozóval szemben ellenálló változatok) is kialakulhatnak, így korábban ellenállónak tartott fajták is megbetegedhetnek. A kórokozó elsősorban hűvösebb, nedvesebb időjárási körülmények között érzi jól magát, ezért a mai időjárási viszonyok között elsősorban az öntözött állományokban kell számolni vele.
A peronoszpóra tünetei elsődleges és másodlagos fertőzés esetén is megjelenhetnek. Elsődleges fertőzéskor a növények fejlődése visszamaradhat, törpülhetnek, a levelek fonákán, elsősorban a levélerek közötti felületen pedig fehér, finom, penészszerű bevonat jelenhet meg. Ez a bevonat a kórokozó spóratartó képleteiből áll, és különösen párás körülmények között válik jól láthatóvá. Az elsődleges fertőzés jellemzően a fiatal növényeket érinti, amikor a kórokozó a gyökéren keresztül fertőz. A fertőzés forrása a talajban fennmaradó kórokozó vagy a fertőzött vetőmag lehet. Másodlagos fertőzés esetén a növények általában normális magasságúak maradnak, a levelek fonákán (a levél alsó oldala), szintén elsősorban a levélerek közötti területeken, azonban ekkor is megjelenhet a jellegzetes fehér, penészszerű bevonat.
A napraforgó peronoszpórája elleni védekezésben a megelőzésnek van kiemelt szerepe, amelynek fontos eleme a megfelelő vetésforgó betartása, a jó minőségű, egészséges-, gombaölővel csávázott vetőmag használata, valamint a fertőzéssel szemben ellenálló vagy kevésbé érzékeny hibridek, mint például az RAGT GeneCare peronoszpóra-rezisztens hibridek választása. A fertőzés kockázata tovább csökkenthető az optimális vetésidő és állománysűrűség megválasztásával, illetve szükség esetén engedélyezett gombaölő kezelés alkalmazásával.
MAKROFOMINA
A 2026-os évben a hamuszürke szárkorhadás és hervadás vagy makrofominás hervadásra is különösen érdemes figyelni. A kórokozó az aszályos körülményeket kedveli, ugyanakkor vízellátott területeken is jelen lehet úgy, hogy tünetei kevésbé feltűnők. A betegség egyik jellegzetes tünete a szár belsejében figyelhető meg. A szár hosszanti felvágásakor apró, fekete pontok vannak jelen a bélszövetben. A fertőzés a gyökérzetet is károsíthatja, ami hervadáshoz és lankadáshoz vezethet, miközben a növény szállítószöveteinek működése is jelentősen romlik. Jó vízellátás esetén a tünetek részben rejtve maradhatnak.
A makrofominás hervadással szemben jelenleg nincs rezisztens hibrid, bár azok között lehetnek fogékonyságbeli különbségek. Hatékony kémiai védekezés sem ismert, ezért fontos a területek folyamatos megfigyelése és annak elkülönítése, hogy a növények hervadását valóban a kórokozó, vagy inkább az aszály okozza. A makrofomina szintén polifág kórokozó, ezért a vetésváltásnál figyelembe kell venni más gazdanövényeit is. A napraforgó mellett különösen a kukorica, cirok és a cukorrépa jelentős gazdanövény. A kórokozó mikroszkleróciumai a talajban és a növényi maradványokon hosszú ideig életképesek maradhatnak, ezért a növényi maradványok megfelelő lebontása is szerepet kaphat a fertőzési források csökkentésében.
A napraforgó termesztésében így egyszerre kell figyelembe venni a kórokozók jelenlétét, az időjárási szélsőségeket és az egyes hibridek eltérő érzékenységét. A betegségek felismerése, a megfelelő vetésváltás, a terület adottságainak figyelembevétele és az előzetes tapasztalatokra épülő hibridválasztás egyaránt hozzájárulhat a termesztés biztonságához. A változó klimatikus körülmények között pedig különösen fontos lehet, hogy a termelők az aszály okozta élettani tüneteket meg tudják különböztetni a kórokozók által előidézett betegségektől.
